Reflexológia kezelések

Saját betegségem, az endometriózissal és a meddőséggel folytatott harc során találkoztam a talpreflexológia jótékony hatásaival. Gyermekeinkért folytatott küzdelmem során ismertette meg velem gyógyítóm, később tanítóm a talpreflexológia azon ágát, mellyel jelenleg én is kezelem pácienseimet.  Megnyílt számomra egy olyan világ, amelyben igazán mély önismereti útba kezdhettem, amely a mai napig újabb és újabb csodás lehetőségeket tár elém.

Reflexológusként folytatott munkám során rengeteg új komplementer módszert ismertem és tapasztaltam meg, egyre több páciens látogatott el hozzám, egyre szélesebb körű panaszokkal és egyre szélesebb körű testi tünetekkel. Már nem csak felismeréssé vált számomra, hanem húsba vágó tapasztalássá, hogy a test akkor gyógyítható igazán, ha a lélek is gyógyul. Reflexológus - természetgyógyász képzésen sajnos ebben az irányban inkább tájékoztató jellegű ismeretanyagot kaptunk, ezért fontosnak tartottam tovább mélyíteni ezt a tudást. Rengeteg könyvet olvastam pszichiáterek, pszichológusok, életviteli terapeuták, orvosok tollából, kibővítve olyan írásokkal melyeket komoly testi – lelki traumát megélt és feldogozott emberek tettek közzé azzal a céllal, hogy segítsék mások útját. Annak érdekében, hogy rendszerezzem ezt a rengeteg hasznos impulzust és információt, elkezdtem egyéb komplementer irányokat keresni és kidolgozni egyéni terápiás módszeremet, melyet ReflexSoul-nak neveztem el és egy külön menüpontban olvashatnak róla.

A talpreflexológia

A talpreflexológia egy természetgyógyászati módszer, melyet már az ősi kínai orvoslásban is használtak és tapasztalatai, hatékonysága a mai napig bizonyított. A reflexológia egy speciális masszázs, egy csodás módszer elsősorban a test természetes úton történő gyógyítására. A talp reflexpontjait kézzel masszírozva és közben figyelmesen vizsgálva, minden szervünket el tudjuk érni, illetve minden szervünkre pozitív hatást tudunk gyakorolni.

Talpunkon megtalálható egész testünk lenyomata. Ha a két lábat egymás mellé tesszük, megtaláljuk testünk lekicsinyített mását (mely szintén megtalálható a tenyéren és a fülön is). A talpon található több ezer idegvégződés masszírozásával hatást lehet gyakorolni a szervek működésére, a szervezet öngyógyító erőinek mozgósítására. Az idegvégződéseken kívül, a talpon találhatóak a testet behálózó idegpályák és meridiánok végződései is, melyek kézzel történő ingerlésével jótékony hatást gyakorolhatunk a test energiaáramlására is.

Amennyiben egy szerv, vagy szervrendszer nem megfelelően működik, vagy akár alul- akár felül enervált, az a talpon keresztül tapinthatóvá válik. A nem megfelelőn működő szerv kezelésekor elváltozást, lerakódást észlelek, mely a páciensnél sokszor érzékenységgel, kellemetlen érzéssel párosul. Hasonló érzetet hordoz az energia elakadása, vagy torlódása is, mely esetekben a talp adott zónáinak ingerlésével a szervezetben áramló energiára tudok hatni. A páciens öngyógyító erejével összekapcsolódva, közösen meg tudjuk szüntetni az egyes szervek energiahiányát vagy többletét, ezáltal az egész testben újra szabadon áramlik a kiegyensúlyozott működéshez szükséges energia. Mikor ez az energia szabadon áramlik, átjár minden sejtet, akkor szervezetünk képes az egészséges működésre. Ha ez az áramlás valahol valamiért elakad, vagy torlódik, akkor az ott levő szervben energiahiány vagy többlet alakul ki, ami ha tartósan fennáll, a szerv megbetegszik. Terapeutaként feladatom e kóros működés kezelése, mely egy öngyógyító folyamatot indít el a páciensben. Az öngyógyító folyamat gyorsasága a páciens reagálóképességétől, a tünetek komolyságától is függ, de mint minden természetgyógyászati módszer, a talpreflexológia hatásmechanizmusa is lassú, időigényes folyamat lehet. Ezért sürgős esetekben mindenképp orvosi beavatkozás szükséges, illetve a természetgyógyászati kezeléssel párhuzamosan javasolt.

Mikor segít a talpmasszázs:

 Az alábbi esetekben mindenképp hatékony módszerként alkalmazható a reflexológia kezelés:

  • Stressz kezelésére, feszültség oldására,
  • Szív- és keringési zavarok esetén,
  • Tüdő és légzőszervi megbetegedések kezelésére, asztmás és allergiás eredetű panaszokra
  • Méregtelenítéshez, fogyókúra idején,
  • Immunrendszeri betegségeknél,
  • Emésztési zavarokra, bőrproblémákra,
  • Gyomor-és bélbetegségeknél,
  • Izületi problémák esetén,
  • Ivarszervi problémák esetén,
  • Különböző meddőséget okozó problémánál,
  • Húgyúti-, és veseproblémákra (pl. gyakori vizelési inger)

 

A korábbiakban leírtak szerint, az akut orvosi ellátást nem helyettesíti a reflexológia kezelés. Akut esetekben kiegészítő terápiaként, illetve preventív alkalmazható módszer. Krónikus betegségek esetén szintén kiegészítő terápiaként javasolt.

 

Hogyan zajlik a kezelés:

Az első kezelés hosszabb időt vesz igénybe és egy állapotfelméréssel kezdődik, mely a páciens tájékoztatásából, panaszainak felvételéből, orvosi dokumentumainak átnézéséből, kikérdezésből áll. Ezt követően maga a reflexológia kezelés nyugodt, csendes, harmonikus környezetben zajlik. Terapeutaként ülő helyzetben helyezkedem el a pácienssel szemben. A kezeléshez mindenképp szükséges a lábfej és a lábszár alsó részének szabaddá tétele.

A lábfej letisztítását követően a kezelést az erre a célra alkalmas krémmel kezdem meg a talp reflexpontjainak és zónáinak lágy masszírozásával először a jobb, majd a bal lábfejen. A 45-55 perces kezelés közben az összes zónát átmasszírozom, a nem megfelelő visszajelzést adó területekhez többször visszatérek és kezelem azokat.

A terápia elengedhetetlen része a beszélgetés, mely sok esetben fontosabb része a gyógyulásnak, mint maga a fizikai kezelés (erről a ReflexSoul menüpontban külön olvashatnak). Köztem, mint terapeuta és a páciens között fontos a megfelelő összhang, hiszen sem a fizikai inger, sem a kommunikáció nem hasznosulhat másképpen.

A kezelés végén amennyiben szükséges, természetes étrendkiegészítőket, vitaminokat, teákat, étrend-, vagy életmód tanácsokat is adok pácienseimnek. Sokszor előfordul, hogy a talpon tapasztalt elváltozások miatt orvosi kontroll vizsgálatokat, vagy egyéb komplementer természetgyógyászati kezeléseket is javaslok. Ha nem szükséges más szakember bevonása, akkor megbeszéljük a további kezelési alkalmakat, terápiás jelenlétet.

Fontos megjegyezni, hogy a reflexológia hatására, a testre ható mennyiségi és minőségi inger kiválthat méregtelenítési, öngyógyító folyamatokat, változásokat a szervezetben. Legtöbb esetben ezek a hatások kellemesek, megnyugtatóak, jóleső érzésűek, akár elálmosodást, és teljes ellazulást is okozhatnak, de elindíthatnak komolyabb méregtelenítési, öngyógyító folyamatokat is a szervezetben. 

Lehetséges azonnali hatások:

  • kellemetlen érzet, nyomásérzékenység, fájdalom a kezelt területen,
  • izzadékonyság, vagy hideg nyirkosság érzete a talpon,
  • akut fáradtság,
  • talpon, alsó lábszáron fellépő görcsös állapot,
  • belső remegés, vacogás, hidegérzet.
  • Lehetséges késleltetett hatások:
  • széklet, vizelet állagának, szagának, színének abnormális változása a fokozott méregtelenítő hatásnak köszönhetően,
  • kiütések, bőrpír,
  • fokozott testváladék termelés – izzadás, orrgarat váladék, hüvelyváladék,
  • panaszmentes, vagy korábban nem ismert gócterület gyulladásos jellegének felerősödése,
  • átmeneti közérzetzavar, fáradékonyság, kimerültség érzet,
  • nyugodtság, ellazultság,
  • az ismert és kezelt betegségek tüneteinek átmeneti felerősödése, majd csökkenése,
  • fájdalom csökkenése, majd megszűnése,
  • alvászavarok átmeneti, vagy teljes megszűnése,
  • testi – lelki teljesítőképesség fokozódása.

 

Bármely hatás a kezelést követő 24-48 órában megfelelő folyadék fogyasztása és életvitel folytatása mellett megszűnik. Elnyújtott, jótékony hatásai pedig minden kezelést követően hosszabban hatnak, hozzásegítik a szervezetet a gyógyuláshoz, egészségünk megtartásához.

 

A talpreflexológia kezelés ellenjavallati:

Mivel a kezelés öngyógyító folyamatokat indíthat el, az alábbi esetekben a páciens saját felelősségre sem kezelhető:

  • akut gyulladás a test bármely területén, különös tekintettel a kezelt régióra,
  • akut, vagy korábban kezelt daganatos betegségek esetében (igazolt gyógyulástól számított 5 évig),
  • fertőző betegségek és bőrbetegségek esetében,
  • friss traumákat követően (törés, ficam, szakadás, stb),
  • heves reumatikus folyamatok alatt,
  • lázas állapotban,
  • menses első 2 napjában,
  • műtéteket követő lábadozási időszakban (min. 6 hét javasolt),
  • nem kezelt kiugróan magas, vagy alacsony vérnyomás esetében,
  • nem kezelt szívpanaszok, vagy perifériás keringési problémák (érszűkület, fekély, trombózis) esetében,
  • a kezelt területen sebek, hámhiányos állapotban,
  • szellemileg sérült beteg esetében,
  • észlelt terhesség I. és III. trimeszterében (kivéve betöltött 38 hetet követő szülés felkészítés),
  • vérzékenység fennállásakor,
  • alkoholos, vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatti állapotban.

 

Kinek ajánlom a kezelést?

A reflexológia kezelés bárkinek ajánlható, aki nem szenved az ellenjavallatokban felsorolt kórképekben. Legfőképp olyan esetekben javaslom ezt a terápiás módszert, melyben a hozzám forduló páciens preventív szeretne tenni az egészségéért. De az esetek többségében nem akkor fordulunk szakemberhez, segítőhöz, mikor egészségesek vagyunk, ezért a lassabb, természetes úton történő gyógyulás mellett döntő pácienseknek is ajánlom. Mivel sok esetben krónikus megbetegedések mögött nem fizikai jellegű kórkép áll, de a fizikai tüneteket is kezelni kell, a ReflexSoul módszer megfelelő kiegészítő terápiája lehet a kontrollált orvosi jelenlétnek.

Elsősorban olyan leendő pácienseimnek ajánlom szívből a reflexológiát, akik csendes, egyéni terápiás kezelésre vágynak, mely testi-lelki panaszaik javulását segítheti elő.

 

Amennyiben további kérdése merült fel, vagy bizonytalan a kezelést illetően, keressen elérhetőségeim bármelyikén bizalommal!

 


Craniosacralis terápia CST1, CST2, SER1 kezelések

A craniosacralis terápiával egy kezelés során találkoztam, mely elsőre olyan mély benyomást tett rám, hogy elhatároztam, magam is megtanulom ezt a módszert. Erre az Upledger Institute Hungary magyarországi képviseleténél (http://www.craniosacralis.hu/fooldal) volt lehetőségem, ahol nagyon jó emberek, szakemberek, terapeuták segítségével sajátíthattam el a CST1, CST2, SER1 terápiás szinteket (ezekről részletesebben a későbbiekben olvashatsz).

A craniosacralis terápia:

 Maga a craniosacralis terápia egy olyan természetes gyógymód, melynek gyökerei az 1800-as évekre nyúlnak vissza, kidolgozása pedig egy amerikai osteopatha orvos, dr. John E. Upledger nevéhez fűződik. Dr Upledger egy idegsebészeti műtét során fedezte fel, hogy a szív- és érrendszer, valamint a légzőszerv rendszer mellett egy harmadik, önálló ritmussal rendelkező rendszer is működik szervezetünkben. A rendszer két anatómia végpontja – a fej (cranium) és a keresztcsont (sacrum) – után a craniosacralis nevet adta neki.

A craniosacralis terápia egy különlegesen gyengéd, mégis rendkívül hatékony természetes gyógymód, mely lágy érintésekkel célozza meg a test legalapvetőbb élettani rendszerét, a központi idegrendszert. A terápia a hagyományos orvoslás és a természetgyógyászat között foglal helyet, általánosan javítja az életminőséget, támogatja a szervezet belső öngyógyító folyamatait, a stressztűrő képességét és jó közérzetet biztosít.

Különlegessége abban is rejlik, hogy gyengéd technikái olyan esetekben is alkalmazhatóak, melyekben az egyéb manuálterápiás kezelések ellenjavaltak. Egyes terápiás szintjei pedig nem csak a test fizikai szintjét kezelik, hanem érzelmi, mentális szinteken is alkalmazhatóak blokkoldásra. A kezelés pozitív hatást gyakorol így a központi és perifériás idegrendszerre, a csont- és izomrendszerre, a szív- és érrendszerre, a különböző szervekre, valamint az immunrendszerre és a test energiarendszerére is.

A craniosacralis terápia hatékonyan alkalmazható az alábbi esetekben:

  • fejfájás migrén, álmatlanság
  • krónikus nyak- és hátfájdalom
  • állandó fájdalom a test bármely részén
  • krónikus fáradtság, kimerültség, legyengült állapot
  • stressz, szorongás, depresszió
  • szenvedélybetegségek
  • nőgyógyászati zavarok, meddőség
  • szülési trauma feldolgozása
  • viselkedési problémák, dühroham
  • tanulási nehézségek, dyslexia, dyscalculia, koncentrációzavar
  • asztma, krónikus hörghurut,
  • krónikus arcüreggyulladás
  • fülzúgás, fül-orr-gégészeti betegségek
  • autoimmun betegségek
  • hormonális problémák
  • bőrproblémák
  • szív- és érrendszeri megbetegedések
  • magas vérnyomás, szédülés
  • motoros koordináció zavara,
  • sclerosis multiplex,
  • Parkinson-kór
  • gerincbetegségek

 

Hogyan zajlik a kezelés?

A craniosacralis terápia egy nyugalmi állapotban, gyengéd érintésekkel zajló, non-invazív kezelés, mely egy kezelőágyon történik. A kezelés célja a központi idegrendszer feszültségének enyhítése, az általános közérzet javítása, illetve amennyiben a páciens esetében szükséges, a stressz és a szorongás csökkentése, blokkok oldása.

Könnyű érintéssel veszem fel a kapcsolatot a páciens testének különböző részeivel, beleértve a koponyát, a gerincet és a keresztcsontot. A gyengéd érintések célja a szöveti feszültségek feloldása, az idegrendszer tehermentesítése, esetekben a korábbi, testben rekedt traumák felszínre hozatala. Ezek a finom változások támogathatják a test és a lélek egészségét, az immunrendszer működését, valamint segíthetnek felszabadítani a rendszerben lévő feszültségeket, illetve elzáródásokat. A gyengéd terápia tehát fizikai, mentális, érzelmi és energetikai síkon is hatással van a páciensekre.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a craniosacralis terápia során a  jelenlétem terapeutaként neutrális, más terápiákkal ellentétben, nem irányítom, vagy befolyásolom a folyamatokat. Szerepem és feladatom a páciens testében zajló öngyógyító folyamatok támogatása, felszínre segítése. Érzelmi traumák esetében (SER) segítőként támogatom a pácienst eljutni saját felismeréseihez.

A kezelés 45-55 percet vesz igénybe, mely a páciens ritmusától, együttműködő-képességétől függ. Az alkalmankénti kezelések nem igényelnek semmiféle utógondozást, utókövetést, önmagukban is alkalmazhatóak, vagy több alkalommal terápiaszerűen.

 

 

A craniosacralis terápia ellenjavallatai

Mint minden természetes gyógymódnak, a craniosacralis terápiának is vannak ellenjavallatai. A craniosacralis terápia bármely olyan esetben ellenjavallt, amikor a koponyán belüli folyadéknyomás-változás káros lehet a páciensre nézve, illetve, ha a koponyaűri nyomás változása, vagy enyhe emelkedése instabilitást okozhat!

Ilyen ellenjavallatok, kontraindikációk közé tartozik:

  • az akut stroke,
  • akut agyvérzés,
  • akut csigolyatörés,
  • nyúltagy-hernializáció,
  • agytörzsi daganat,
  • agyi aneurizma,
  • akut agyhártyagyulladás,
  • a kórosan emelkedett koponyaűri nyomás,
  • koponyaűri vérzés,
  • nemrég lezajlott traumás fejsérülés,
  • Arnold-Chiari szindróma,
  • a gerincvelői hártya folytonossági hiánya,
  • zárt zugú glaukóma.

Ezekben az esetekben a páciens saját felelősségére sem kezelhető.

 

Kinek ajánlom a kezelést?

A craniosacralis terápia szépsége, hogy bárkinek ajánlható, aki nem szenved az ellenjavallatokban felsorolt kórképekben. Különleges lágysága miatt akár gyermekek számára is megfelelő és biztonságos terápiás jelenlétet biztosíthat.  Jelenleg 9 évesnél idősebb gyermekek, illetve felnőttek kezelését tudom vállalni, fiatalabb gyermekek esetében számos segítőkész kollégám közül tudok megfelelő terapeutát javasolni.

Legfőképp olyan esetekben javaslom ezt a terápiás módszert, melyben a hozzám forduló páciens nem szeretne erőteljes fizikai kezelést kapni, de könnyíteni szeretne feszült izom és idegrendszerén. Olyan pácienseimnek is szívből ajánlom ezt a módszert, akik nem szeretnék lelki blokkjaikat, traumáikat hosszas terápiás beszélgetések alkalmával boncolgatni, hanem egy csendes, gyengéd terápiás jelenléttel hoznák ezeket felszínre.

 

Amennyiben további kérdése merült fel, vagy bizonytalan a kezelést illetően, keressen elérhetőségeim bármelyikén bizalommal!